2010. október 28., csütörtök

Babvagdalt, vagy babfasírt

Úgy gondoltam, elegem van már a húsos kajákból, ezért kipróbáltam egy kis babos vagdaltat.

Hozzávalók: 
*50 dkg fejtett bab
*1 nagy fej vöröshagyma
*1 pritaminpaprika
* 2 tojás
*só, bors, petrezselyem
* egy kk. friss koriander - lehet szárított. vagy fagyasztott is
*ha kell, 2-3 evőkanál zsemlemorzsa

*zsemlemorzsa és szezámmag a bundához,
*tetejére tejföl.

A babot előző este beáztatom, majd reggel megfőzöm annyi vízben, amennyi ellepi. Kicsit hűlni hagyom, majd turmixolom - én kézi mixerrel csináltam. Felvágom a hagymát és a paprikát kis darabokra, majd a babos pépbe teszem. Mehet bele a két tojás majd a fűszerek. Jól összedolgozom, majd hagyom 20-25 percig, hogy összeérjenek az ízek. Ha lágynak érzem, rakok bele 2-3 evőkanál zsemlemorzsát. Vigyázzunk, ne legyen túl sűrű, inkább lágy, éppen formázható "anyag". Begyújtom a sütőt 200 °C-ra - gázsütőnél 6-osra tekerem. A tésztát kigolyózom, de lehet egyben is sütni.  A golyókat megforgatom szezámmagos zsemlemorzsában, majd bele egy tepsibe, amibe rakok egy pici olajat. A tetejüket is megkenem olajjal (végre vettem ecsetet, így én azzal bűvészkedtem:)), majd be a sütőbe. Kb. 20 perc alatt kész. Nem lesz olyan sötét színe, mint a fasírtnak!!!!.
Lehet forró olajban is sütni, akkor szerintem 10-15 perc bőven elég nekik.

Tálaláskor tettem a tetejére tejfölt, mert a paprika és a hagyma a tejföllel nagyon jó ízt ad :):):). Nekem ízlett, s ami még fontosabb, 17 hónapos lányom is falta :):):). Érdemes kipróbálni akár hónap végén is, hiszen olcsó, gyors és laktató.